Elérhetõségeink Programjaink bemutatása Vissza a Nimfea fõoldalára Az egyesület bemutatása Névadónk, Herman Ottó

Szemléletformálás

Összefoglaló NCSSZI pályázat

 A Herman Ottó Természetvédő Kör sikeresen pályázott a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél a Földünk-Világunk nevű tábor megvalósítására.
Az alapötletünk az volt, hogy egy olyan tábortervet készítsünk el, ami egyrészt szórakozást nyújt a gyerekek részére, ugyanakkor lehetőséget is teremt arra, hogy új ismereteket szerezzenek a nyári kikapcsolódás folyamán.  Lényeges pontja volt a pályázatunknak, hogy rászoruló gyerekek tudjanak eljutni a táborba és ebben nagy segítségét láttuk a Túrkevei iskolák pedagógusainak, akik segítettek kiválasztani azokat a diákokat, akik rászorulók, ugyanakkor jól teljesítenek az iskolákban.
Miután a nyári táborok nagy többsége egy-egy dologra összpontosít (pl. horgászat, madarászás, vízi tábor, stb.), nekünk az az ötletünk támadt, hogy csinálunk egy olyan tábort, ami megpróbálja a természet működését kompletten bemutatni a gyerekeknek.

Ezért – nagy vonalakban – az alábbi programot találtuk ki:

  1. nap           Csillagászat (éjszaki csillagvizsgálattal)
  2. nap           Geológia (a talaj szerepe a természetben, ásványok és kőzetek)
  3. nap           Növények (védett , termesztett és gyógynövények)
  4. nap           Állatok (állatlesen)
  5. nap           Az ember szerepe a természetben (az emberi károkozás, felelőtlenség, tanulság)


Minden reggel előre elkészített power-point anyag előadásával kezdődött, majd váltogatták egymást a szabadprogramok és a gyakorlati előadások. Többször mentünk kerékpár- vagy tanösvénytúrára is. Délutánonként két játék között egy teszt megírására is sor került, melyet a tábor végén értékeltünk és a 6 legjobban szereplő külön díjazásban is részesült.
  A tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van az ilyen jellegű táborokra is, hisz vannak olyan gyerekek, akik érdeklődnek a természet iránt. Persze gyerekekről van szó, így mindenképp nagy jelentőséget kell fektetni a játékra és a játékos tanulásra is.

  Reményeink szerint jövőre is meg tudjuk majd szervezni ezt a tábort, sőt szívesen osztjuk meg a tapasztalatainkat más szervezetekkel is, akik szeretnének ilyen vagy hasonló tábort szervezni.

Szász Béla
Herman Ottó Természetvédő Kör
2013. augusztus 28.


 

Ingyenes tábort szervezhetünk a HOTEK erdőben

  A Herman Ottó Természetvédő Kör sikeresen pályázott a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél abból a célból, hogy városunk hátrányos helyzetű, ugyanakkor jól tanuló diákjainak egy része (20 gyermek) ingyenesen, jó hangulatban tudjon eltölteni egy hetet a HOTEK erdőben.

A tábor neve: Földünk-Világunk tábor. Ideje: 2013. augusztus 5-9.

  A táborban a gyermekek megismerkedhetnek a csillagászat alapjaival (éjszakai csillagvizsgálattal), a talaj kialakulásával, élővilágával, a növények és állatok képviselőivel, jelentőségükkel, valamint az ember szerepével a földön. Az előadásokon kívül nagy hangsúlyt fordítunk a gyakorlati ismeretek megszerzésére (kerékpártúrával egybekötve), valamint a játékra.
  A gyermekek kiválasztásában az iskolák igazgatóinak és természetismeret tanárainak a segítségét kértük, akik a válogatást megkezdték.

Szász Béla
Herman Ottó Természetvédő Kör
2013. július 25.

 

- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -